Zsoltárok könyve

Emlékezés Isten csodás dolgaira a nyomorúság idején

77 A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.

2 Szavamat Istenhez emelem,

és kiáltok, szavamat Istenhez emelem,

hogy figyeljen rám.

3 Nyomorúságom idején az Urat keresem,

kezem éjjel is szüntelenül felé tárom,

lelkem nem akar vigasztalódni.

4 Istenről emlékezem, és sóhajtozom,

róla gondolkodom, és eleped a lelkem. Szela

5 Szememet ébren tartod,

hánykolódom, de nem tudok megszólalni.

6 Elmélkedem a régi napokról,

a hajdankor éveiről.

7 Megemlékezem éjjel az énekeimről;

szívemben elgondolkodom,

és azt kutatja lelkem:

8 vajon örökre elvet-e az Úr,

és nem lesz többé jóakarattal?

9 Vajon végképp elfogyott kegyelme?

Semmivé lesz nemzedékről nemzedékre

szálló ígérete?

10 Vajon elfelejtett könyörületes lenni Isten?

Vagy haragja feltartóztatja irgalmát? Szela

11 Azt gondoltam: Az az én bajom,

hogy a Fölséges jobbja megváltozott.

12 Megemlékezem az Úr cselekedeteiről,

sőt megemlékezem hajdani csodáidról.

13 Elmélkedem minden cselekedetedről,

és tetteidről gondolkozom.

14 Istenem, szent a te utad,

ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?

15 Te vagy az Isten, aki csodát művelsz,

megmutattad hatalmadat a népek között.

16 Karoddal megváltottad népedet,

Jákób és József fiait. Szela

17 Láttak téged a vizek, Istenem,

láttak téged a vizek, és megfélemlettek,

a mélységek is megrázkódtak.

18 A felhők vizet ontottak,

megzendültek a felhők, nyilaid is cikáztak.

19 Mennydörgésed zúgott a forgószélben,

villámaid megvilágosították a mindenséget,

megrázkódott és megindult a föld.

20 Utad a tengeren át vezet,

ösvényeid a nagy vizeken,

és nem látszik lépteid nyoma.

21 Mint nyájat, úgy vezetted népedet

Mózes és Áron kezével.