Emlékezés Isten csodás dolgaira a nyomorúság idején
77 A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.
2 Szavamat Istenhez emelem,
és kiáltok, szavamat Istenhez emelem,
hogy figyeljen rám.
3 Nyomorúságom idején az Urat keresem,
kezem éjjel is szüntelenül felé tárom,
lelkem nem akar vigasztalódni.
4 Istenről emlékezem, és sóhajtozom,
róla gondolkodom, és eleped a lelkem∆. Szela
5 Szememet ébren tartod,
hánykolódom, de nem tudok megszólalni.
6 Elmélkedem a régi napokról,
a hajdankor éveiről.
7 Megemlékezem éjjel az énekeimről;
szívemben elgondolkodom,
és azt kutatja lelkem∆:
8 vajon örökre elvet-e az Úr,
és nem lesz többé jóakarattal?
9 Vajon végképp elfogyott kegyelme?
Semmivé lesz nemzedékről nemzedékre
szálló ígérete?
10 Vajon elfelejtett könyörületes lenni Isten?
Vagy haragja feltartóztatja irgalmát? Szela
11 Azt gondoltam: Az az én bajom,
hogy a Fölséges jobbja megváltozott.
12 Megemlékezem az Úr cselekedeteiről,
sőt megemlékezem hajdani csodáidról.
13 Elmélkedem minden cselekedetedről,
és tetteidről gondolkozom.
14 Istenem, szent a te utad,
ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?
15 Te vagy az Isten, aki csodát művelsz,
megmutattad hatalmadat a népek között.
16 Karoddal megváltottad népedet,
Jákób és József fiait. Szela
17 Láttak téged a vizek, Istenem,
láttak téged a vizek, és megfélemlettek,
a mélységek is megrázkódtak.
18 A felhők vizet ontottak,
megzendültek a felhők, nyilaid is cikáztak.
19 Mennydörgésed zúgott a forgószélben,
villámaid megvilágosították a mindenséget,
megrázkódott és megindult a föld.
20 Utad a tengeren át vezet,
ösvényeid a nagy vizeken,
és nem látszik lépteid nyoma.
21 Mint nyájat, úgy vezetted népedet
Mózes és Áron kezével.