A szenvedő ember panasza és könyörgése

10 Uram, miért állsz távol?

Miért rejtőzöl el a szükség idején?

2 A gonoszok kevélyen üldözik a szegényt;

essenek saját cselük csapdájába, amelyet koholtak.

3 Dicsekszik lelke kívánságával a gonosz,

áldja a fösvényt, és átkot mond az Úrra.

4 Gőgös megvetéssel nem keresi:

Nincs Isten – ez minden gondolata.

5 Útjai mindig szerencsések,

távolinak tűnnek neki ítéleteid,

minden ellenségét lekicsinyli.

6 Azt mondja szívében:

Semmi sem rendít meg,

soha nem jutok bajba.

7 Szája tele átkozódással,

csalárdsággal és erőszakkal;

nyelve alatt hamisság és álnokság van.

8 Utcák zugában lapul,

titkon megöli az ártatlant,

szeme a gyámoltalant lesi.

9 Leselkedik rejtekhelyén,

leselkedik, mint az oroszlán a fedezékben,

hogy elragadja a szegényt,

mihelyt hálójába foghatja.

10 Összetöri, letiporja a gyámoltalanokat,

akik elesnek erejétől.

11 Azt mondja szívében: Elfelejtett az Isten,

elrejtette arcát, nem is lát meg soha!

12 Kelj föl, Úr Isten, emeld föl kezedet,

ne feledkezz el a szegényekről!

13 Miért vetheti meg Istent a gonosz?

Miért mondhatja szívében:

Nem lesz számonkérés?

14 Pedig te látod a bajt,

és észreveszed a fájdalmat, hogy kézbe vedd.

Rád hagyja magát a gyámoltalan,

az árvának is te vagy segítsége.

15 Törd össze a gonosz karját,

és kérd számon a bűnösön gonoszságát,

egy se maradjon!

16 Király az Úr mindörökké;

a népek kivesznek földjéről.

17 A szegények kívánságát meghallgatod, ó, Uram.

Megerősíted szívüket, füled figyel rájuk,

18 hogy igazságot szolgáltass az árvának és nyomorultnak,

hogy földi ember többé ne rettentsen meg másokat.