Isten magasztalása mindenhatóságáért és bölcsességéért
139 A karmesternek: Dávid zsoltára.
Uram, te megvizsgáltál és ismersz engem.
2 Tudod, ha leülök vagy ha fölkelek,
messziről is érted gondolatomat.
3 Ügyelsz járásomra és fekvésemre,
minden utamat jól ismered.
4 Amikor még nyelvemen sincs a szó,
immár egészen érted azt, Uram!
5 Elöl és hátul körülzártál engem,
és fölöttem tartod kezedet.
6 Csodálatos előttem e tudás,
magasságos, nem érthetem.
7 Hová menjek lelked∆ elől,
arcod elől hová fussak?
8 Ha a mennybe mennék föl, ott vagy,
ha a Seolban vetnék ágyat, ott is jelen vagy.
9 Ha a hajnal szárnyára kelnék,
hogy a tenger túlsó partján időzzek,
10 ott is a te kezed vezetne
és a te jobbod fogna engem.
11 Ha azt mondanám:
„A sötétség biztosan elborít,
és éjszakává lesz körülöttem a világosság”,
12 a sötétség nem borítana el előled,
és fénylene az éjszaka, mint a nappal,
a sötétség olyan lenne, mint a világosság.
13 Bizony te alkottad veséimet,
te formáltál engem anyám méhében.
14 Magasztallak,
hogy oly megrendítően csodálatos lettem.
Csodálatosak a te cselekedeteid,
és jól tudja ezt lelkem.
15 Formám nem volt elrejtve előtted,
amikor titokban formálódtam és alakultam,
mintegy a föld mélyében.
16 Szemed látta alaktalan testemet,
és könyvedben ezek mind le voltak írva,
és a napok is, amelyeket rendeltél számomra,
holott még egy sem volt meg közülük.
17 Milyen kedvesek nekem a te gondolataid,
Istenem!
Mily nagy azok száma!
18 Számlálgatom őket,
de több a homokszemeknél.
Fölébredek, és mégis veled vagyok.
19 Bárcsak elveszítené Isten a gonoszt,
és a vérszomjas emberek eltávoznának tőlem!
20 Mert gonoszul szólnak felőled,
és nevedet hiába veszik.*
21 Ne gyűlöljem-e, Uram, a téged gyűlölőket?
Ne utáljam-e az ellened támadókat?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket,
ellenségeimmé lettek!
23 Vizsgálj meg, Istenem,
ismerd meg szívemet!
Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!
24 Nézd meg, hogy ártalmas úton járok-e,
és vezess engem az örökkévalóság útján!