Isten magasztalása mindenhatóságáért és bölcsességéért

139 A karmesternek: Dávid zsoltára.

Uram, te megvizsgáltál és ismersz engem.

2 Tudod, ha leülök vagy ha fölkelek,

messziről is érted gondolatomat.

3 Ügyelsz járásomra és fekvésemre,

minden utamat jól ismered.

4 Amikor még nyelvemen sincs a szó,

immár egészen érted azt, Uram!

5 Elöl és hátul körülzártál engem,

és fölöttem tartod kezedet.

6 Csodálatos előttem e tudás,

magasságos, nem érthetem.

7 Hová menjek lelked∆ elől,

arcod elől hová fussak?

8 Ha a mennybe mennék föl, ott vagy,

ha a Seolban vetnék ágyat, ott is jelen vagy.

9 Ha a hajnal szárnyára kelnék,

hogy a tenger túlsó partján időzzek,

10 ott is a te kezed vezetne

és a te jobbod fogna engem.

11 Ha azt mondanám:

„A sötétség biztosan elborít,

és éjszakává lesz körülöttem a világosság”,

12 a sötétség nem borítana el előled,

és fénylene az éjszaka, mint a nappal,

a sötétség olyan lenne, mint a világosság.

13 Bizony te alkottad veséimet,

te formáltál engem anyám méhében.

14 Magasztallak,

hogy oly megrendítően csodálatos lettem.

Csodálatosak a te cselekedeteid,

és jól tudja ezt lelkem.

15 Formám nem volt elrejtve előtted,

amikor titokban formálódtam és alakultam,

mintegy a föld mélyében.

16 Szemed látta alaktalan testemet,

és könyvedben ezek mind le voltak írva,

és a napok is, amelyeket rendeltél számomra,

holott még egy sem volt meg közülük.

17 Milyen kedvesek nekem a te gondolataid,

Istenem!

Mily nagy azok száma!

18 Számlálgatom őket,

de több a homokszemeknél.

Fölébredek, és mégis veled vagyok.

19 Bárcsak elveszítené Isten a gonoszt,

és a vérszomjas emberek eltávoznának tőlem!

20 Mert gonoszul szólnak felőled,

és nevedet hiába veszik.*

21 Ne gyűlöljem-e, Uram, a téged gyűlölőket?

Ne utáljam-e az ellened támadókat?

22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket,

ellenségeimmé lettek!

23 Vizsgálj meg, Istenem,

ismerd meg szívemet!

Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!

24 Nézd meg, hogy ártalmas úton járok-e,

és vezess engem az örökkévalóság útján!