Sóvárgás Isten hajléka után

63 Dávid zsoltára abból az időből, amikor Júda pusztájában volt.

2 Ó, Isten, te vagy az én Istenem!

Téged keres, téged szomjaz a lelkem,

utánad sóvárog testem, mint a kiszáradt,

elepedt föld, amelynek nincs vize,

3 hogy láthassalak téged a szent helyen,

szemlélhessem hatalmadat és dicsőségedet.

4 Hiszen kegyelmed jobb az életnél.

Ajkam hadd dicsérjen téged!

5 Hadd áldjalak ezért életem fogytáig,

hadd emeljem föl kezemet a te nevedben!

6 Mintha zsíros falatokkal és kövérséggel

telne meg lelkem,

amikor víg ajakkal dicsér téged a szám!

7 Rád gondolok ágyamban,

őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem.

8 Mert te voltál segítségem,

és szárnyad árnyékában örvendeztem.

9 Ragaszkodik hozzád a lelkem,

jobbod megtámogat engem.

10 Azok pedig, akik halálra keresik lelkemet,

a föld mélységeibe jutnak,

11 kard martalékául esnek,

és sakálok eledelévé lesznek.

12 A király pedig örvendezni fog Istenben;

dicsérik őt mindazok, akik rá esküsznek,

de a hazugok szája be lesz dugva.