Isten nem vetette el népét.
Az Úr szolgájának tiszte
50 Így szól az Úr: Hol van anyátok válólevele,
amellyel elbocsátottam őt?
Vagy ki az hitelezőim közül,
akinek eladtalak titeket?
Íme, vétkeitek miatt adtalak el titeket,
és bűneitek miatt bocsátottam el anyátokat!
2 Amikor eljöttem, miért nem volt ott senki?
Amikor hívtalak, miért nem felelt senki?
Olyan rövid már a kezem,
hogy nem válthat meg?
Nincs bennem erő, hogy megszabadítsalak?
Íme, dorgáló szavammal kiszárítom a tengert,
pusztává teszem a folyókat.
Megbűzhödnek halaik, mivel nincs víz,
és elpusztulnak a szomjúságtól.
3 Sötétségbe öltöztetem az eget,
és zsákruhával takarom be.
4 Az én Uram, az Úr
olyan nyelvet adott nekem,
hogy beszédemmel
erősíteni tudjam a megfáradtat;
minden reggel fölébreszt, serkenti fülemet,
hogy hallgassam, miként a tanítványok.
5 Az én Uram, az Úr
megnyitotta fülemet,
én pedig nem voltam engedetlen,
nem hátráltam meg.
6 Hátamat odatartottam a verőknek,
és szakállamat a szaggatóknak,
arcomat nem fedeztem el
a gyalázás és köpdösés elől.
7 És az én Uram, az Úr
megsegített engem,
ezért nem szégyenülök meg.
Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő,
és tudom, hogy nem vallok szégyent.
8 Közel van, aki engem igazzá tesz,
ki perelhet velem? Álljunk elő együtt!
Kicsoda perel engem? Lépjen hozzám!
9 Íme, az én Uram, az Úr
megsegít engem,
kicsoda kárhoztatna engem?
Íme, mindnyájan szétfoszlanak,
mint a ruha, moly rágja meg őket!
10 Ki féli közületek az Urat?
Ki hallgat szolgája szavára?
Aki sötétségben jár, és nincs fényessége,
mind bízzon az Úr nevében,
és támaszkodjon Istenére!*
11 Íme, mindnyájan, akik tüzet gyújtotok,
és tüzes nyilakkal szerelitek föl magatokat,
saját tüzetek lángjába vesztek,
tüzes nyilaitokba, amelyeket meggyújtottatok!*
Az én kezemből jön ez rátok,
és fájdalmak között fogtok feküdni!