Isten nem vetette el népét.
Az Úr szolgájának tiszte

50 Így szól az Úr: Hol van anyátok válólevele,

amellyel elbocsátottam őt?

Vagy ki az hitelezőim közül,

akinek eladtalak titeket?

Íme, vétkeitek miatt adtalak el titeket,

és bűneitek miatt bocsátottam el anyátokat!

2 Amikor eljöttem, miért nem volt ott senki?

Amikor hívtalak, miért nem felelt senki?

Olyan rövid már a kezem,

hogy nem válthat meg?

Nincs bennem erő, hogy megszabadítsalak?

Íme, dorgáló szavammal kiszárítom a tengert,

pusztává teszem a folyókat.

Megbűzhödnek halaik, mivel nincs víz,

és elpusztulnak a szomjúságtól.

3 Sötétségbe öltöztetem az eget,

és zsákruhával takarom be.

4 Az én Uram, az Úr

olyan nyelvet adott nekem,

hogy beszédemmel

erősíteni tudjam a megfáradtat;

minden reggel fölébreszt, serkenti fülemet,

hogy hallgassam, miként a tanítványok.

5 Az én Uram, az Úr

megnyitotta fülemet,

én pedig nem voltam engedetlen,

nem hátráltam meg.

6 Hátamat odatartottam a verőknek,

és szakállamat a szaggatóknak,

arcomat nem fedeztem el

a gyalázás és köpdösés elől.

7 És az én Uram, az Úr

megsegített engem,

ezért nem szégyenülök meg.

Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő,

és tudom, hogy nem vallok szégyent.

8 Közel van, aki engem igazzá tesz,

ki perelhet velem? Álljunk elő együtt!

Kicsoda perel engem? Lépjen hozzám!

9 Íme, az én Uram, az Úr

megsegít engem,

kicsoda kárhoztatna engem?

Íme, mindnyájan szétfoszlanak,

mint a ruha, moly rágja meg őket!

10 Ki féli közületek az Urat?

Ki hallgat szolgája szavára?

Aki sötétségben jár, és nincs fényessége,

mind bízzon az Úr nevében,

és támaszkodjon Istenére!*

11 Íme, mindnyájan, akik tüzet gyújtotok,

és tüzes nyilakkal szerelitek föl magatokat,

saját tüzetek lángjába vesztek,

tüzes nyilaitokba, amelyeket meggyújtottatok!*

Az én kezemből jön ez rátok,

és fájdalmak között fogtok feküdni!