Az élet rövid és hiábavaló
14 Az asszonytól született ember élete rövid és vesződséggel teli.
2 Kinyílik, mint a virág, majd elhervad,
és eltűnik, mint az árnyék, nincs maradása.
3 Még az ilyenre is felnyitod a szemed,
és engem is törvényed elé állítasz?
4 Ki hozhat elő tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 Mivel meghatároztad napjait,
ismered hónapjainak számát,
így határt szabtál neki, amelyet nem hághat át.
6 Vedd le róla tekinteted, hogy nyugalma legyen,*
és legyen annyi öröme, mint egy béresnek.
7 Mert a fának is van reménysége;
ha levágják, ismét kihajt,
és nem fogynak el hajtásai.
8 Még ha elvénül is a földben a gyökere,
és ha elhal is a porban a csonkja,
9 a víz nedvességétől kivirágzik,
ágakat hajt, mint a csemete.
10 De a férfi, ha meghal, elterül,
az ember, ha kimúlik, hová lesz?
11 Amint a víz elfogy a tóból,
és a patak elapad, majd kiszárad,
12 úgy az ember is lefekszik, és nem kel föl többet;
az egek elmúltáig sem ébred föl, nem keltik fel álmából.
13 Bárcsak a Seolban tartanál engem;
addig rejtegetnél, amíg elmúlik haragod.
Kiszabnád időmet, azután megemlékeznél rólam!
14 Ha meghal az ember, vajon életre kel-e?
Akkor nehéz szolgasorsom egész ideje alatt várnék,
amíg eljönne számomra a változás.
15 Szólítanál, és én felelnék neked,
kívánkoznál kezed alkotása után.
16 Akkor bizonnyal lépteimet is számlálgatnád,
de nem tartanád számon vétkeimet.
17 Gonoszságom lepecsételve, egy zsákban lenne,
és elfedeznéd bűneimet.
18 Még a hegy is leomlik és pusztul,
ahogy a szikla elmozdul a helyéről.
19 A köveket is elkoptatja a víz,
a földet pedig elsodorja az ár;
az ember reménységét is így teszed semmivé.
20 Míg végül is győzelmet aratsz felette, és neki mennie kell.
Elváltoztatod arcát, és úgy bocsátod el.
21 Ha tisztesség éri is fiait, ő nem tud róla.
Ha megszégyenülnek, nem veszi észre.
22 Teste csak önmaga fájdalmát érzi,
és a lelke is magáért kesereg.