Az élet rövid és hiábavaló

14 Az asszonytól született ember élete rövid és vesződséggel teli.

2 Kinyílik, mint a virág, majd elhervad,

és eltűnik, mint az árnyék, nincs maradása.

3 Még az ilyenre is felnyitod a szemed,

és engem is törvényed elé állítasz?

4 Ki hozhat elő tisztát a tisztátalanból? Senki.

5 Mivel meghatároztad napjait,

ismered hónapjainak számát,

így határt szabtál neki, amelyet nem hághat át.

6 Vedd le róla tekinteted, hogy nyugalma legyen,*

és legyen annyi öröme, mint egy béresnek.

7 Mert a fának is van reménysége;

ha levágják, ismét kihajt,

és nem fogynak el hajtásai.

8 Még ha elvénül is a földben a gyökere,

és ha elhal is a porban a csonkja,

9 a víz nedvességétől kivirágzik,

ágakat hajt, mint a csemete.

10 De a férfi, ha meghal, elterül,

az ember, ha kimúlik, hová lesz?

11 Amint a víz elfogy a tóból,

és a patak elapad, majd kiszárad,

12 úgy az ember is lefekszik, és nem kel föl többet;

az egek elmúltáig sem ébred föl, nem keltik fel álmából.

13 Bárcsak a Seolban tartanál engem;

addig rejtegetnél, amíg elmúlik haragod.

Kiszabnád időmet, azután megemlékeznél rólam!

14 Ha meghal az ember, vajon életre kel-e?

Akkor nehéz szolgasorsom egész ideje alatt várnék,

amíg eljönne számomra a változás.

15 Szólítanál, és én felelnék neked,

kívánkoznál kezed alkotása után.

16 Akkor bizonnyal lépteimet is számlálgatnád,

de nem tartanád számon vétkeimet.

17 Gonoszságom lepecsételve, egy zsákban lenne,

és elfedeznéd bűneimet.

18 Még a hegy is leomlik és pusztul,

ahogy a szikla elmozdul a helyéről.

19 A köveket is elkoptatja a víz,

a földet pedig elsodorja az ár;

az ember reménységét is így teszed semmivé.

20 Míg végül is győzelmet aratsz felette, és neki mennie kell.

Elváltoztatod arcát, és úgy bocsátod el.

21 Ha tisztesség éri is fiait, ő nem tud róla.

Ha megszégyenülnek, nem veszi észre.

22 Teste csak önmaga fájdalmát érzi,

és a lelke is magáért kesereg.