Cófár képmutatással és vakmerőséggel vádolja Jóbot és megbánásra inti
11 Ekkor megszólalt a naamái Cófár:
2 E sok beszédre ne lenne felelet?
Hát a csacsogó embernek legyen igaza?
3 Fecsegésed vajon elnémítja-e az embereket?
Csúfolódsz, és ne legyen, aki megszégyenítsen?
4 Azt mondod: Értelmes a beszédem,
tiszta vagyok a szemed előtt.
5 Bárcsak maga Isten szólalna meg,
és nyitná meg ajkát ellened!
6 Kijelentené neked a bölcsesség titkait,
mert az kétszer többet ér az okoskodásnál,*
és megtudnád, hogy Isten még el is engedett bűneidből.
7 Elérheted-e Isten mélységét,
vagy eljuthatsz-e a Mindenható tökéletességére?
8 Magasabb az az egeknél; mit tehetnél?
Mélyebb az a Seolnál; hogyan ismerhetnéd meg?
9 Mérete hosszabb a földnél
és szélesebb a tengernél.
10 Ha valakinek nyomába ered, elfogja és ítéletre viszi:
ugyan ki akadályozhatná meg?
11 Mert ő jól ismeri a csalárd embereket,
látja az álnokságot, még ha nem is figyel oda!
12 Akkor lesz értelmessé a balga,
ha a vadszamár csikója embernek születik.*
13 De ha kitárod a szíved,
és feléje nyújtod a kezed;
14 ha távol tartod magadtól a hamisságot, amely kezedhez tapad,
és nem engeded, hogy hajlékodban gonoszság lakozzon,
15 akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat,
erős leszel, és nem fogsz félni.
16 Sőt a nyomorúságról is elfelejtkezel,
és úgy emlékszel rá, mint a tovavonuló vizekre.
17 Ragyogóbb lesz életed a déli napfénynél,
és a sötétség is olyan lesz, mint a kora reggel.
18 Akkor bíznál, mert volna reménységed;
széttekintenél, és biztonságban nyugodnál.
19 Ha lefeküdnél, nem rettentene föl senki,
sőt sokan hízelegnének neked.
20 De a gonoszok szemei elepednek,
menedékük eltűnik előlük,
és reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket.