Cófár képmutatással és vakmerőséggel vádolja Jóbot és megbánásra inti

11 Ekkor megszólalt a naamái Cófár:

2 E sok beszédre ne lenne felelet?

Hát a csacsogó embernek legyen igaza?

3 Fecsegésed vajon elnémítja-e az embereket?

Csúfolódsz, és ne legyen, aki megszégyenítsen?

4 Azt mondod: Értelmes a beszédem,

tiszta vagyok a szemed előtt.

5 Bárcsak maga Isten szólalna meg,

és nyitná meg ajkát ellened!

6 Kijelentené neked a bölcsesség titkait,

mert az kétszer többet ér az okoskodásnál,*

és megtudnád, hogy Isten még el is engedett bűneidből.

7 Elérheted-e Isten mélységét,

vagy eljuthatsz-e a Mindenható tökéletességére?

8 Magasabb az az egeknél; mit tehetnél?

Mélyebb az a Seolnál; hogyan ismerhetnéd meg?

9 Mérete hosszabb a földnél

és szélesebb a tengernél.

10 Ha valakinek nyomába ered, elfogja és ítéletre viszi:

ugyan ki akadályozhatná meg?

11 Mert ő jól ismeri a csalárd embereket,

látja az álnokságot, még ha nem is figyel oda!

12 Akkor lesz értelmessé a balga,

ha a vadszamár csikója embernek születik.*

13 De ha kitárod a szíved,

és feléje nyújtod a kezed;

14 ha távol tartod magadtól a hamisságot, amely kezedhez tapad,

és nem engeded, hogy hajlékodban gonoszság lakozzon,

15 akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat,

erős leszel, és nem fogsz félni.

16 Sőt a nyomorúságról is elfelejtkezel,

és úgy emlékszel rá, mint a tovavonuló vizekre.

17 Ragyogóbb lesz életed a déli napfénynél,

és a sötétség is olyan lesz, mint a kora reggel.

18 Akkor bíznál, mert volna reménységed;

széttekintenél, és biztonságban nyugodnál.

19 Ha lefeküdnél, nem rettentene föl senki,

sőt sokan hízelegnének neked.

20 De a gonoszok szemei elepednek,

menedékük eltűnik előlük,

és reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket.