Példázat a szőlőmunkásokról
20 Mert hasonló a mennyek országa egy olyan gazdához, aki jókor reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlőjébe. 2 Megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, és elküldte őket a szőlőjébe. 3 Amikor három óra tájban megint kiment, látott másokat is tétlenül álldogálni a piacon. 4 És azt mondta nekik: Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom nektek. 5 Azok ki is mentek. Hat és kilenc óra tájban ismét kiment, és ugyanúgy cselekedett. 6 Tizenegy óra körül is kiment, és talált némelyeket, akik ott ácsorogtak, és azt mondta nekik: Miért álltok itt egész nap tétlenül? 7 Azt válaszolták: Mert senki sem fogadott fel minket. Akkor menjetek el ti is a szőlőbe – mondta nekik. 8 Amikor pedig beesteledett, így szólt a szőlő ura a vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki bérüket, az utolsókon kezdve mind az elsőkig. 9 Akkor előjöttek a délután öt óraiak, és fejenként egy-egy dénárt kaptak. 10 Amikor aztán az elsők jöttek, azt gondolták, hogy ők többet kapnak, de ők is fejenként egy-egy dénárt kaptak. 11 Ahogy megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen. 12 Azt mondták: Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyenlőkké tetted őket velünk, akik a nap terhét hordoztuk és hőségét szenvedtük. 13 Ő pedig egyiküknek így felelt: Barátom, nem bánok igazságtalanul veled. Hát nem egy dénárban egyeztél meg velem? 14 Vedd, ami a tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. 15 Hát nem szabad-e nekem a magaméval azt tennem, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? 16 Így lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók.
Jézus harmadszor jelzi halálát és feltámadását (Mk 10,32–34; Lk 18,31–34)
17 Amikor Jézus felment Jeruzsálembe, csak a tizenkét tanítványt vette maga mellé, és útközben azt mondta nekik: 18 Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és írástudóknak, majd halálra ítélik, 19 és a pogányok kezébe adják őt, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják, és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad.
A Zebedeus fiak és az elsőség
(Mk 10,35–45; Lk 22,24–27)
20 Ekkor hozzá ment Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. 21 Ő pedig azt kérdezte: Mit akarsz? Az így felelt: Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől üljön a te országodban. 22 Jézus pedig így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet nekem kell majd kiinnom? Azt mondták: Kiihatjuk. 23 Ekkor ő így szólt: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én Atyám elkészítette. 24 Amikor ezt a tíz meghallotta, megharagudott a két testvérre. 25 Jézus pedig előszólította őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a fejedelmek uralkodnak népeiken, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. 26 De ne így legyen közöttetek, hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, 27 és aki első akar lenni közöttetek, legyen a ti rabszolgátok. 28 Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét váltságul adja sokakért.
A jerikói két vak meggyógyítása (Mk 10,46–52; Lk 18,35–43)
29 Amikor elmentek Jerikóból, nagy sokaság követte őt. 30 És két vak, aki az út mellett ült, amikor meghallotta, hogy Jézus arra megy el, így kiáltott: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk! 31 A sokaság pedig rájuk szólt, hogy hallgassanak, de azok annál inkább kiáltották: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk! 32 Jézus megállt, megszólította őket, és azt kérdezte: Mit akartok, hogy cselekedjem veletek? 33 Azt, Uram – felelték –, hogy megnyíljék a szemünk. 34 Jézus megszánta őket, megérintette a szemüket, és nyomban visszanyerték látásukat, és követték őt.