János evangéliuma

Jézus és a házasságtörő asszony

8 Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. 2 Jókor reggel azonban ismét ott volt a templomban, és az egész nép hozzá ment, ő pedig leült, és tanította őket. 3 Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vittek hozzá, akit házasságtörésen értek, és középre állítva 4 azt mondták neki: Mester, ezt az asszonyt tetten érték mint házasságtörőt. 5 A törvényben pedig Mózes megparancsolta nekünk, hogy az ilyeneket kövezzük meg. Te azért mit mondasz? 6 Ezt pedig azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és az ujjával írt a földre. 7 De amikor tovább faggatták, felegyenesedve azt mondta nekik: Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ. 8 Majd újra lehajolt, és írt a földre. 9 Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a vénekkel; egyedül Jézus maradt ott és az asszony középen állva. 10 Amikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, azt kérdezte tőle: Asszony, hol vannak a te vádlóid? Senki sem kárhoztat téged? 11 Ő így válaszolt: Senki, Uram! Jézus pedig azt mondta neki: Én sem ítéllek el, eredj el, és többé ne vétkezzél!

Jézus a világ világossága

12 Ismét szólt hozzájuk Jézus, és azt mondta: Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, sosem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. 13 A farizeusok pedig azt mondták neki: Te magad teszel bizonyságot magadról, a te bizonyságtételed nem érvényes. 14 Jézus így válaszolt: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem érvényes, mert tudom, honnan jöttem, és hova megyek, ti pedig nem tudjátok, honnan jövök, és hova megyek. 15 Ti test szerint ítéltek, én nem ítélkezem senki fölött. 16 És ha ítélkezem is, az én ítéletem érvényes, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki küldött engem. 17 Márpedig a ti törvényetekben is meg van írva, hogy két ember bizonyságtétele érvényes. 18 Én vagyok az egyik, aki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot tesz rólam az Atya is, aki elküldött engem. 19 Azt kérdezték tőle: Hol van a te Atyád? Jézus így válaszolt: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek. 20 Ezeket a beszédeket a kincstárnál mondta Jézus, amikor a templomban tanított, és senki sem fogta el őt, mert még nem jött el az ő órája.

A zsidók félreértik Jézus küldetését

21 Majd ismét beszélt hozzájuk Jézus: Én elmegyek, és kerestek majd engem, és bűneitekben fogtok meghalni. Ahova én megyek, ti oda nem jöhettek. 22 A zsidók erre azt mondták: Talán megöli magát, hogy azt mondja: Ahova én megyek, ti oda nem jöhettek? 23 És azt mondta nekik: Ti innen alulról valók vagytok, én onnan fölülről való vagyok, ti ebből a világból valók vagytok, én nem ebből a világból való vagyok. 24 Azért mondtam nektek, hogy bűneitekben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én az vagyok, meghaltok bűneitekben. 25 Azt kérdezték azért tőle: Ki vagy te? Jézus pedig így válaszolt: Akinek eleitől fogva mondom magamat. 26 Sok mondani- és ítélnivalóm van felőletek, de igaz az, aki elküldött engem, és én azokat beszélem a világnak, amiket tőle hallottam. 27 Nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt nekik. 28 Így szólt azért hozzájuk Jézus: Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor majd felismeritek, hogy én ki vagyok, és hogy magamtól semmit sem teszek, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem. 29 Velem van az, aki elküldött engem, nem hagyott engem egyedül az Atya, mert én mindenkor azokat cselekszem, amik neki kedvesek. 30 Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne.

Ábrahám igaz gyermekei

31 Azt mondta azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok, 32 és megismeritek az igazságot, és az igazságb szabaddá tesz titeket. 33 Erre azt felelték: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek, miért mondod, hogy szabaddá leszünk? 34 Jézus így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája. 35 A szolga pedig nem marad mindörökké a házban, a Fiú marad ott mindörökké. 36 Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. 37 Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok, de meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok. 38 Én azt mondom el, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok. 39 Erre azt felelték: A mi atyánk Ábrahám. Jézus pedig azt mondta nekik: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek. 40 De most meg akartok engem ölni, egy olyan embert, aki azt az igazságotb mondta nektek, amelyet én Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem tette. 41 Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Azt mondták azért neki: Mi nem paráznaságból születtünk, egy atyánk van, az Isten. 42 Jézus ekkor így válaszolt: Ha Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől jöttem és érkeztem ide, nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem. 43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert képtelenek vagytok meghallani a szavamat. 44 Ti az ördög atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni, aki emberölő volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságbana, mert nincsen benne igazság. Amikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug ő, a hazugság atyja. 45 Mivel pedig én az igazságota mondom, nem hisztek nekem. 46 Közületek ki vádol engem bűnnel? Ha pedig az igazságot szólom, miért nem hisztek nekem? 47 Aki Istentől van, az hallgatja Isten beszédeit. Ti azért nem hallgatjátok, mert nem Istentől valók vagytok.

Jézus Ábrahám előtt volt

48 Akkor azt mondták neki a zsidók: Nemde igazunk van, amikor azt mondjuk, hogy samáriai vagy, és ördög van benned? 49 Jézus így felelt: Nincs bennem ördög, hanem én tisztelem az Atyámat, de ti gyaláztok engem. 50 Én nem keresem a magam dicsőségét, van, aki keresi és megítéli. 51 Bizony, bizony mondom nektek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált sohasem. 52 Azt mondták erre neki a zsidók: Most értettük meg, hogy ördög van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is, és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem kóstol halált sohasem. 53 Talán nagyobb vagy a mi atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? A próféták is meghaltak, te kinek tartod magadat? 54 Jézus így válaszolt: Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi; az én Atyám az, aki dicsőít engem, akiről azt mondjátok: „Ő a mi Istenünk.” 55 Ti nem ismeritek őt, de én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonlóan hazug lennék, de ismerem őt, és megtartom az ő beszédét. 56 Ábrahám, a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat, látta is, és örült. 57 Erre azt mondták neki a zsidók: Még ötvenéves sem vagy, és láttad Ábrahámot? 58 Jézus pedig így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mielőtt Ábrahám lett, én vagyok! 59 Erre köveket ragadtak, hogy rádobálják, de Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból.