Pál első levele a korinthusiakhoz

A lelki ajándékok

12 Testvéreim, nem akarom, hogy a lelki ajándékokra nézve tudatlanok legyetek. 2 Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, mint vezettek titeket a néma bálványokhoz. 3 Mert tudjátok meg, hogy senki sem mondja Jézust átkozottnak, aki Isten Lelke által szól, és senki sem mondhatja, hogy Jézus Úr, hanem csak a Szentlélek által.

4 A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. 5 A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. 6 És különbség van az erők megnyilvánulásában is, de ugyanaz az Isten, aki mindenben és mindenkiben megmutatja erejét. 7 A Lélek megnyilvánulását mindenki azért kapja, hogy használjon vele. 8 Az egyik ugyanis a bölcs beszédet kapja a Lélek által, a másik pedig az ismeret beszédét ugyanazon Lélek szerint; 9 egyik a hitet ugyanazon Lélek által, a másik pedig a gyógyítás ajándékait egyazon Lélek által; 10 némelyik a csodatévő erőket, némelyik meg a prófétálást, némelyik a lelkek megítélését, a másik a nyelvek nemeit vagy pedig a nyelvek magyarázását. 11 De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, úgy osztva szét mindenkinek, ahogyan akarja.

Az egy Krisztus-test és a tagok

12 Mert amint a test egy, és sok tagja van, az egy test tagjai pedig – noha sokan vannak – mégis mind egy testet alkotnak, úgy a Krisztus is. 13 Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok vagyunk, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. 14 Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. 15 Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való”, vajon akkor nem lenne a testből való? 16 És ha a fül ezt mondaná: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a testből való”, vajon nem a testből való volna-e? 17 Ha az egész test szem, hol a hallás? Ha az egész hallás, hol a szaglás? 18 Márpedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogy akarta. 19 Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? 20 Így ugyan sok a tag, de egy a test. 21 Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem.” 22 Sőt inkább: a test gyengébbnek látszó tagjaira igen nagy szükség van, 23 és amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartjuk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek, 24 amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségük. Mert Isten úgy szerkesztette egybe a testet, hogy az alábbvalónak nagyobb tisztességet adott, 25 nehogy meghasonlás legyen a testben, hanem a tagok kölcsönösen gondoskodjanak egymásról. 26 Ha szenved egy tag, mindegyik tag vele szenved, ha dicsőségben részesül egy tag, mindegyik tag vele örül. 27 Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.

28 Isten pedig az egyházban némelyeket először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul rendelt; azután adott csodatevő erőket, azután a gyógyítás kegyelmi ajándékait, gyámolítókat, vezetőket és a különféle nyelveket. 29 Mindnyájan apostolok? Vagy mindnyájan próféták-e? Avagy mindnyájan tanítók-e? Vagy mindenkiben vannak csodatévő erők? 30 Avagy mindnyájuknak van gyógyításra való ajándékuk? Vagy mindnyájan szólnak-e nyelveken? Vagy mindnyájan meg tudják azt magyarázni?

31 Törekedjetek azért értékesebb kegyelmi ajándékokra. És ezenfelül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.