
Újonnan revideált Károli-Biblia (2011)
Köszöntjük az újonnan revideált Károli-Biblia honlapján!
Több mint tíz éven át tartó munkánkkal szerettünk volna újra kedvet csinálni a sokak számára már nehezen követhető, veretes szöveg olvasásához, de mindvégig arra törekedtünk, hogy amennyire lehet, megőrizzük az eredeti verzió szépségét és értékeit.
A mostani revízió valóban komoly mérföldkőnek tekintendő a Károli-Biblia kiadásainak történetében is, hiszen több mint 100 év óta most vállalkozott újra egy szakértőkből álló csoport arra, hogy a szöveget az adott kor igényeinek megfelelően felülvizsgálja. Az újítás forrása a legnagyobb példányszámban elterjedt 1908-as kiadás volt, de a szakbizottság figyelembe vette a korábbi kiadásokat, az íráskutatások eredményeit, valamint közel félszáz egyéb magyar, valamint nemzetközileg elfogadott idegen nyelvű bibliafordítást is.
Reméljük, hogy a fiatalos hatású, vidám színű borítók is segítenek majd abban, hogy a tizenévesek örömmel vegyék kezükbe Isten Igéjét!

Az újonnan revideált Károli-Biblia 46 különböző kötésformában vásárolható meg, ami alapvetően tíz szín (kék, bordó, zöld, narancs, sárga, olíva, rózsaszín, lila, türkiz, ciklámen) és körülvarrás, élmetszés (arany, illetve ezüst) különböző kombinációit jelenti. A borítás minden esetben magas minőségű szintetikus bőr.
Kivitel
Kötés: cérnafűzött, kötött
Méret: 115×163×26 mm
Oldalszám: 1024 oldal
Súly: 384 g
Internetes vásárlás a 12 kosár webáruház segítségével.

- Exkluzív (gömbölyített, varrott, élmetszett)
- Varrott (gömbölyített, varrott)
- Kék: vásárláshoz kattintson ide!
- Bordó: vásárláshoz kattintson ide!
- Zöld: vásárláshoz kattintson ide!
- Narancs: vásárláshoz kattintson ide!
- Sárga: vásárláshoz kattintson ide!
- Oliva: vásárláshoz kattintson ide!
- Egyszerű (gömbölyített)
- Kék: vásárláshoz kattintson ide!
- Bordó: vásárláshoz kattintson ide!
- Zöld: vásárláshoz kattintson ide!
- Narancs: vásárláshoz kattintson ide!
- Sárga: vásárláshoz kattintson ide!
- Oliva: vásárláshoz kattintson ide!








